nagy grillkönyv stiller tamás könyv

Gyümölcs „ABC” II.

1.2K
HASZNOS
Mi is itt a lényeg? Gyakorlatilag ugyanazok a szabályok érvényesek a gyümölcsükre is, mint a zöldségekre. Törekedjünk vitamin és ásványi anyagtartalmuk megőrzésére. Mivel kevés olyan képviselője van, amelyiknél ez a veszély fennáll, mindenképpen építsük be a napi étkezésbe.

Közönséges egres, vadegres, egres, büszke, piszke vagy köszméte

(Kcal=40, SzH=8)

A közönséges egres középnagy, 50-150 centiméter magas, szélesen elterülő cserje, ritkásan álló hosszú, vékony, szürkésbarna ágakkal. A levelek kettesével, hármasával, ritkábban ötösével elhelyezkedő hegyes tüskék hónaljában állnak, az utóbbiak hosszúsága elérheti az egy centimétert.

A levelek szőrösek, kerekded vagy szív alakúak, tompán karéjosak.

A közönséges egres nyirkos és sziklás erdők, ligetek, cserjések lakója. A virágzási ideje április-május között van. A növény zöldes bogyótermése ehető, savanykás ízű. Mikor megérett, rozsdaszínű pöttyök láthatók rajta. Gyümölcsleves, krémleves, mártás elkészítéséhez, vadakhoz, halakhoz javaslom.

Grapefruit, más néven citrancs, a citrusfélék legfiatalabb tagja

(Kcal=35, SzH=7)

Az 1750-es években fedezték fel, valószínűleg Barbadosban. A pummelo és a narancs hibridjeként alakult ki, bár az elsőhöz közelebb áll.

Magyar neve a citrom és a narancs keresztezésére utal. Magas C-vitamin-tartalma és más vitaminok, biológiailag értékes tápanyagok, szervessav-tartalma miatt kitűnően javítja az étvágyat. Fanyar, kesernyés íze miatt kevésbé népszerű nyers gyümölcsként, de gyümölcssaláták, gyümölcskoktélok, frissen sajtolt gyümölcskeverékek, limonádék, teák ízesítője lehet.

Körte

(Kcal=50, SzH=12)

A rózsavirágúak közé tartozó növénynemzetség; számos ehető gyümölcsű fafaj tartozik ide. Az emberiség legalább 3000 éve ismeri. Héja barnás, zöldes árnyalatú, ízét érettségétől függően enyhén savanykás és a mézédes jelzőkkel illethetjük. Körtepálinka készítésekor az üveget az ágra húzzák, amibe belenő a gyümölcs. Ha már elég érett a körte, ráöntik a pálinkát, majd lezárják az üveget.

Szőlő

(Kcal=80, SzH=18)

(Vitis) szőlőfélék családjának egyik sok fajt, és azon belül sok alfajt magába foglaló nemzetsége. Minden ide tartozó növény közös jellemzője, hogy fás szárúak, terméseik fürtökben helyezkednek el, és levelük általában tenyeresen összetett. Bármely állapotában ajánlott fogyasztása, hazánk főbb bortermelő területeinek pedig kihagyhatatlan a látogatása.

Minden szőlő 6-40 szemből álló fürtökben rendeződik el. A szemek színe igen változatos, egy alfajon belül is eltérő lehet. Jellemző szín a fekete, a kék, az arany, a zöld, a lila, a piros, a rózsaszín, a barna, a barackszín és a fehér.

Felhasználásuk sokrétű: készülhet belőlük lekvár, gyümölcslé, bor vagy szőlőmag olaj.

A FAO adatai szerint a Föld területéből mintegy 75 866 négyzetkilométeren folyik szőlőtermesztés. A világ termésének körülbelül 71%-át borkészítésre használják, 21%-ot eladnak friss gyümölcsként, továbbá 2%-ot megaszalnak mazsolának. Kisebb hányadának levét édesítőszerként használják a cukormentes befőttekhez.

A szőlőhegyként használt területek évente 2%-kal növekednek. A világ legnagyobb szőlőtermelői, nevük mellett a termelésre használt terület méretével:

  • Spanyolország 11 750 km²
  • Franciaország 8640 km²
  • Olaszország 8270 km²
  • Törökország 8120 km²
  • Amerikai Egyesült Államok 4150 km²
  • Irán 2860 km²
  • Románia 2480 km²
  • Portugália 2160 km²
  • Argentína 2080 km²
  • Ausztrália 1642 km²
  • Magyarország 929 km2

A legfontosabb borszőlőfajták Magyarországon

Fehér borszőlőfajták

Bianca, Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Furmint (Tokaj, Tállya Somló), Hárslevelű (Tállya), Irsai Olivér, Juhfark (Somló), Kéknyelű, Leányka, Olaszrizling, Ottonel muskotály, Rajnai rizling, Rizlingszilváni (müller-thurgau), Sauvignon Blanc, Sárfehér, Sárga muskotály (muscat lunel), Szürkebarát (pinot gris, pinot grigio), Tramini, Cirfandli (Pécs), Zöld veltelini.

Vörös borszőlőfajták

Blauburger, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Pinot noir, Shiraz (syrah) Síráz városról elnevezve, Zweigelt, Portugieser (Kékoportó).

Egyéb borszőlők

Budai zöld, Csabagyöngye (vegyes hasznosítású, csemege- és borszőlő), Csókaszőlő, Kékmedoc, Kövérszőlő, Kövidinka, Kunbarát, Kunleány, Zala gyöngye, Zefír, Zengő, Zenit, Zeusz.

Direkt termő szőlők

Delavári (Daleware), Izabella, Kurucvér, Noah, Otelló.

Telepítésük tilos, illetve egyedi engedélyhez kötött, mivel a belőlük készült borok gyenge minőségűek, esetenként még az egészségre is károsak.

Festőszőlők

Bíborkadarka, Tícián, Turán.

Csemegeszőlők

A legfontosabb csemegeszőlő-fajták Magyarországon: Afuz Ali, Cardinal, Csabagyöngye (vegyes hasznosítású, csemege- és borszőlő), Favorit, Kozma Pálné muskotály, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője, Saszla (Chasselas).

Close
Chef a családban© Copyright 2009. Minden jog fenntartva .
Close