Sajtleves
Az én sajtlevesem!
A hétvégén új recepteken dolgoztam. Az őszi mélabú ellen akartam készíteni egy isteni sajtlevest, ami garantáltan átjárja minden porcikáját az embernek. Vitt az inspiráció és megszületett A Sajtleves.
Az én sajtlevesem!
A hétvégén új recepteken dolgoztam. Az őszi mélabú ellen akartam készíteni egy isteni sajtlevest, ami garantáltan átjárja minden porcikáját az embernek. Vitt az inspiráció és megszületett A Sajtleves.
Jól indul a hét, ha van süti!
Kávéházi gyűjteményembe felvettem egy új citromkrémtortát. Kell még némi finomítás, de az irány jó. Igaz két nap kellett hozzá, de összeraktam.
Genovai piskótával, vajkaramella rétegekkel és mindent beborító lágy citromkrémmel, tetején égetett olasz meringue.
A genovai piskóta jóval keményebb, kifejezetten az ilyen „áztatós” réteges süteményekhez találták ki. Magába szívja a krémet, szirupot, de nem annyira, hogy utána szétcsússzon a mű.
Imádom a tésztát. A kenyér után ez a második, aminek mindig lennie kell otthon. Formázva, töltve, fagyasztva, de elérhető legyen. Pár évem már benne van egy olyan receptúrában, ami már megüt egy komoly színvonalat. Előfordul, hogy vásárolt tésztával főzök, de bármikor is készítsek a sajátomból egy ételt mindig érezzük, hogy nagyon nagy különbség van a kettő között. Ha másért nem is, minthogy én 24 tojásból készítem.
Egy szép szűzpecsenyét előkészítünk. Leszedjük a felesleges zsírokat és befűszerezzük. Használhatjuk saját rub-unkat, vagy egy köményes fűszerkeveréket. Mivel a szűzpecsenye zsírtartalma nagyon alacsony napokig eltartható a hűtőben. Akár 5 napig is pácolható +3-5°C-on. Ennyi idő alatt a fűszer és a só alaposan bejárja a húst.
Kolbászos, káposztás füstölt karaj lencsével
Kedvet kaptunk az ünnepi készülődésben a hagyományos ízekhez. Brikett parázs mellett borozgattunk kint és közben rotyogott a toros.
Tegnap egy szép császárhússal szemeztünk a hentesnél és nem is maradt sokáig a pultban. Összehoztuk a grillünkkel. Egy napig a bőrös oldalát fűszeres sóban tartottuk. Sütés előtt beirdaltuk, majd forró füstön megsütöttük.
Kenyeret nem dobunk ki! Főleg, amióta magunknak sütünk. Szerencsésnek érzem magam, hogy nem csak sütni tudom őket, hanem kreatívan felhasználni. Előző napi sütésből maradt egy szép adagnyi pulled pork, ami jó alapot adott neki.
Nagyon Boldog Új Évet Szeretnék Kívánni Nektek. Köszönöm, hogy egész évben itt voltatok.
Egész hétvégén ment a nagy elő sütés-főzés. Természetesen valami tökmagosat is szeretnénk az ünnepi asztalra és így esett a választás a pozsonyira. Mivel mákos és diós is készült a tökmagosnak másik formát kellett kitalálni, hogy meg tudjuk különböztetni a tálban. A kifli és ácskapocs foglalt, legyen kék lábú szula.
Kreatív séf és online marketing tanácsadó. Az Ovikert Program ötletgazdája és nemrég jelent meg első szakácskönyvem.
Munkám során gasztronómiával foglalkozó cégeknek segítem a munkáját azzal, hogy rendszeresen készítek nekik közösségi média kontenteket, vagy kis csapatom segítségével eredményesebbé tesszük online jelenlétüket.
Olvass tovább