Pages Navigation Menu

Citromos zelleres szűzpecsenye, rizses káposzta táskával recept

Nem hazudok, de sorban ez volt a második saját alkotásom. Szilveszteri bulin kellett produkálnom és a rizses táska volt a köret, amit később ezzel a nem mindennapi szűzpecsenyével egészítettem ki. A nehézségi fok azért 5 csillag, mert a káposzta előkészítése, annak töltése gyakorlottságot igényel. Amint színt kaptak a levelek, azonnal ki kell venni a vízből, mert túlfőzés hatására, töltés közben kiszakadhatnak. Mindezeken felül türelmet igényel, és segítséget is kérhetünk hozzá.

Hozzávalók: 

Babaséf

  • 10-15 dkg párolt rizshez
  • 3-4 apróra vágott piros húsú paprika (magyar édes),
  • 2 liter forrásban lévő vízhez
  • 1 evőkanál sót adjunk,

1., Edénytől függően kettő vagy négy levelet mártsunk be egyszerre. Figyeljünk oda, hogy a káposzta leveleket csupán átforraljuk, és nem főzzük, tehát kb. 6-8 percnél tovább ne legyenek a vízben. Egy villával vagy hús tűvel szúrjuk meg a torzsás keményebb részét, ha a nyershez képest már puhult, és a színe is szép, akkor kivehetjük.

2., A művelet hasonló a töltött káposzta készítéséhez. Egy levélbe csak annyi töltelék kerüljön, amennyi szükséges. A levelek tökéletesen fogják körbe a rizst, majd gyengéden nyomkodjuk meg úgy, hogy lehetőleg az összes levegő kimenjen belőle. Tegyük egy tálra és vékonyan locsoljuk meg olíva olajjal. Rakjuk jó szorosan egymás mellé a táskákat, így egymást is formában tartják. – 1 napig a hűtőben hagyjuk. Szeleteljük fel a szűzpecsenyét kb.  2-3 cm vastag szeletekre.

3.,Vágjunk fel apróra egy maroknyi zellerlevelet és facsarjuk ki egy fél citrom levét. Forgassuk bele a húst és fólia alatt tegyük a hűtőbe a táskák mellé. Ebéd előtt 20-30 perccel, hevítsünk 1 dl olíva olajat egy serpenyőben a szűznek. Egy másikban kb.: 5 dkg vajat, a káposztának. A húst kb 8-10 percig süssük, az 5. percnél locsoljuk meg friss citromlével. A  káposztának adjunk annyi időt, hogy szoba hőmérsékletre melegedjen, és csak utánn tegyük a hevített vajba. A hajtásra fektetve melegítsük át kb.: 5-6 percen keresztül.

4.,Tálaláskor vágjuk keresztbe a táskákat és a rizses oldallal felfelé helyezzük a tányérra. Egy hús, egy káposzta…majd citrommal, kakukkfűvel díszítsük.

Rendkívül üdítő étel, hiszen a citrom a zellerrel már régóta nagyon jól kiegészítik egymást. Aromájuk sokáig megmarad. Remélem, nem volt túl nehéz, és egy levél sem került dühünkben a konyha padozatára. Az ötlet variációi: – szűz helyett bélszín, extrémebb tengeri halak pl.:cápa, vagy királyrák is elképzelhető – töltésként: gomba, paprika, répa, hagyma, sajt, főtt tojás, bacon a javaslatom.

Jó étvágyat! 

webshop-banner

Köszönöm, hogy megosztod.